EN
Lefitymálva

Lefitymálva

Gólem Színház

Színházi előadás

Időpontok

Előadásfotók

Mi tegyen két gázóra-leolvasó a Dob utca 17-ben? Be lehet-e csengetni pont ott egy lakásba, hogy jöttünk a gázórát leolvasni? A Lefitymálva előadás a Gólem Színház hagyományaihoz híven mindenből, tabukat nem tisztelve humort csinál, kigúnyolja a túlzottan politikailag korrektet, az önimádó zsidókat, de kapnak az antiszemiták is, és kapnak azok is, akik meggyőződésesen hisznek abban, hogy a zsidók át fogják venni a világ feletti uralmat, és tudják, hogy a Tesco-k azért laposak, mert a zsidó inváziókor ott fognak leszállni a harci helikopterek. Vinnai András szövegíró az előítéleteket, az antiszemita, holocausttagadó blog- és facebookposztokat, illetve a zsidóság túlzásait, negatívumait gyúrta össze fergeteges vígjátékká.

A Lefitymálva nemcsak a közönség osztatlan tetszését nyerte meg, hanem a szakma is elismeréssel jutalmazta. A 2012-es Vidor Fesztiválon Nagy Mari és Bánki Gergő kapott díjat, míg maga a darab a Thália Színház 2013-as Humorfesztiválján a Legjobb színházi előadás díját nyerte el.

„A színdarab egyszerre szimpatizál és gyűlölködik minden szélsőséggel, miközben önmagának is folytonosan gáncsot vet. Bevállaltan antiszemita és zsidóbérenc, egyértelműen antinacionalista és fajvédő. Egyszerre holokauszt-tagadó és tartja a holokausztot az aduásznak, amit bármikor elő lehet rántani a pakliból. Addig szeretnénk püfölni a fogalmakat és a kategóriákat, a félelmeket és a fájdalmakat, amíg azok teljesen el nem veszítik eredeti jelentésüket és funkciójukat” – írja a szerző Vinnai András.

 

Az előadás hossza: 90 perc, szünet nélkül

Előadásfotók

Játsszák:
Antal: Bánki Gergely
László, Roland: Schmied Zoltán
Simon, Rosenzweigbergerstein: Tamási Zoltán
Sára, Horowitz Sámsonné: Nagy Mari
Kökény Gyöngyvér: Kiss Eszter

Alkotók:
Írta: Vinnai András
Díszlet és jelmez: Juristovszky Sosa
Videó és hang: Szabó Simon
Rendezőasszisztens: Kóti Eszter
Rendező: Borgula András

Előadásfotók: Hirling Bálint

Az előadás hossza: 1 óra 20 perc, szünet nélkül

Bemutató: 2011. szeptember 24.

Időpontok

Gólem Központ
(1077 Budapest Csányi u. 3.)
2024.05.27. | 19:00

Betöltés...