EN
KOHLHAAS - APERTÚRA

KOHLHAAS - APERTÚRA

Gólem Színház

Színházi előadás

Időpontok

KOHLHAAS
AZ APERTÚRA ELŐADÁSA

Tasnádi István Közellenség című drámáját felhasználva

Szereplők - Meyer Lili, Borsányi Dániel, Bán Bálint, Urbán Richárd
Dramaturg - Róbert Júlia
Rendezőasszisztens - PappLetícia
Rendező - Gyombolai Gábor

 

Részvételi színházi előadásunk kiindulási anyaga Tasnádi István Közellenség című drámája.

Kohlhaas egy fiatal ménessel Szászország felé indul, amikor a tronkai Vencel várnagya megállítja azzal az indokkal, hogy nincs útlevele.

A várnagy zálogként visszatart két lovat azzal, hogy majd ha Drezdában kiváltja az útlevelet, hazafelé utazása során

visszakapja őket. Kohlhaas Drezdában megtudja, hogy az útlevél megkövetelése tiszta önkényeskedés

volt, ezért visszatérve a várba, el akarja vinni a lovait. Kohlhaas a törvénnyel nyíltan szembefordulva

próbál meg igazságot szerezni magának: jogi ügyekben jártas lócsiszárból gátlástalan gyújtogatóvá és gyilkossá válik.

A dráma érdekességét az adja, hogy a történetet a két ló (a Kanca és a Csődör) mesélik el. 

A történet kapcsán olyan témákról tudunk majd a középiskolásokkal gondolkodni, mint a hatalom és

a „kisember” viszonya, a kiszolgáltatottság, az igazságkeresés. Központi kérdésünk pedig az lehet,

hogy meddig érdemes az embernek az igazságáért harcolni a hatalommal szemben?

Időpontok

Betöltés...